szőnyegtisztító Bp, kárpittisztítás

Szőnyegtisztító

Szőnyegtisztítás

2020. október 26. 12:09 - Kárpittisztítós Józsi

A lakások a szennyeződéseknek leginkább kitett darabjai a szőnyegek. Használatukból adódóan folyamatosan elpiszkolódnak még akkor is, ha az utcai cipő helyett otthon papucsban járkálunk. A levegőben levő por mellett pedig még óhatatlanul foltok is kerülhetnek a felületükre. A porszívózás csak késlelteti az elszennyeződésüket, ám egy idő múlva elkerülhetetlen a teljes kitisztításuk, viszont a rájuk került foltokat ajánlatos mielőbb eltávolítani.

 

Ezek eltüntetése a különféle folttisztító szerek valamelyikével viszonylag könnyű feladat, feltéve hogy ezt mielőbb megtesszük. Ha a foltot folyadék okozta, azonnal fel kell itatni nedvszívó konyhai törlőpapírral. A mosó-, vagy még inkább szőnyegtisztító nedves habját szivaccsal célszerű a szálak közé dolgozni, és hagyni, hogy kioldja a szennyező anyagot. A száradás utáni porszívózással eltávolítható a tisztítószer maradéka. Előfordulhat, hogy a foltok az átdörzsöléssel sem tűnnek el nyomtalanul, ezért újabb nedves habos átdörzsöléssel lehet megkísérelni a folt eltüntetését.

 

A beszáradt foltokat először mindig nedvesítéssel kell fellazítani, majd következhet maga a folt kitisztítása. E célra kimondottan a szőnyegtisztítók valamelyikét ajánlott használni. Számos folteltávolító házi praktika is ismert, amelyek általában e célra a szennyező anyaghoz leginkább megfelelő redukáló-, illetve oldószert ajánlják, mint pl. az ecetes meleg vizet, vagy citromlevet stb. ám ezek kevésbé hatékonyak, mint a gyári folttisztító szerek.  

Tisztításkor mindig szivacsot, vagy finom szőrű tiszta kefét ajánlatos használni. Ezzel a megnedvesített folt szálai közé lehet a tisztítószeres oldatot, vagy habot bedörzsölni, a szennyeződés feloldott nedvességét pedig nedvszívó anyaggal, pl. konyhai papírtörlővel szívjuk fel. Ezzel a tisztított felület gyorsabb száradását is elősegítjük. A szerek használatakor a szőnyeg hátoldalára is tekintettel kell lenni, mert a latexes bevonatúakat az egyes oldószerek károsíthatják. Ezért előnyösebbek a habos, még inkább a poros tisztítószerek használata, amelyek csak a szennyeződött szálak aljáig fejtik ki a hatásukat. Azzal azonban számolni kell, hogy a tisztított rész hangsúlyozhatja az egész szőnyeg elszennyezett állapotát, azaz a folt tisztasága többé-kevésbé el fog ütni a többi egyenletesebben elszennyezett felülettől. Ennél tökéletesebb hatást csak szakember érhet el, ezért értékes szőnyegek esetén ne kísérletezzünk, kérjük az ő segítségüket.

 

Ha tisztítás helye észrevehetően elüt a többi felülettől, akkor érdemes elgondolkodni a szőnyeg teljes áttisztításán. Saját kezűleg ez elég kockázatos vállalkozás, mert a tisztítóporos szerek nem olcsók és a hatékonyságuk is gyakran megkérdőjelezhető, a kikölcsönözhető speciális szőnyegtisztító gépekkel pedig könnyű magát a szőnyeget hullámossá tenni, amit a felületének a túláztatása okoz. Ráadásul a nagyon elszennyezett szőnyegek még a korszerűbb aquafilteres géphez való tisztítószerrel sem mindig lesznek tökéletesen és egyöntetűen tiszták. Sokkal biztonságosabbak a különféle professzionális tisztítási technológiák.  

A professzionális poros megoldás körkefés géppel dolgozza be a szálak közé a speciális tisztítóport, amit utána kiporszívóznak. Ezzel azonban nem lehet elég mély tisztítóhatást elérni. Létezik egy hatékonyabb poros tisztítás is (Carpet Cleaner), amelynél előbb a felületre speciális szenny- és zsíroldószert permeteznek, majd porszívós és ellenirányba forgó kefe pár dolgozza be a szőnyegbe a tisztítóport és egyben el is távolítja a koszos port a szálak közül. A hatása kiváló, gyorsan a helyszínen is elvégezhető és szinte teljesen megújítja az egész szőnyeget.

Jó hatásfokú a folyadéksamponos tisztítás, amit körkefés géppel a helyszínen végeznek el. A kefe juttatja a sampont a szálak közé, aminek a maradékát víz visszaszívásos öblítéssel távolítanak el. Jó a tisztítóhatása, ám a szőnyeg teljes kiszáradásához 4-10 óra szükséges, csak ezt követően vehető használatba.

A lehető leghatékonyabb a forró vizes, mélymosásos szőnyegtisztítás. A tisztításkor forró vizet és tisztítószert permeteznek a szőnyegre, majd ezt 85-90 %-os, nagy teljesítményű vízvisszaszívással távolítják el. A szőnyeg teljesen tiszta lesz és 4 óra múlva deformációk nélkül már használatba vehető. E tisztításokat azonban csak referenciával rendelkező szakemberekkel szabad elvégeztetni, akik a munkájukra garanciát is adnak.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szonyegeskarpittisztitas.blog.hu/api/trackback/id/tr2116258414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása